Sajátos élményemnek köszönhetem, hogy kialakult az a viszonyom a Bach virágterápiához, amit ez a honlap tükröz.

Már túl voltam hét esszencián. Azt a módszert követtem, hogy a dobozból, amelyben ott volt a 38 Bach virágterápiás esszencia, vakon kiemeltem egyet, tenyerembe rejtettem a címkét, és csukott szemmel csöppentettem a nyelvem alá néhány cseppet. Ezután folytattam szokásos tevékenységemet, csak arra figyeltem, mi jut eszembe, mi az, amit valószínűleg a szer hoz.
Azután leírtam az élményeimet, majd elővettem a vakon választott szert és megnéztem, melyik eszencia az és mit ír róla a szakirodalom.  

Nos, ebből a bizonyos esszenciából este vettem be egy adagot, azonnal elaludtam, mintha fejbekólintottak volna. Jó két órával hamarabb, mint ahogy szoktam. Inkább három óra volt, ráadásul a kedvenc csapatom játszott, izgalmas meccs volt – amennyit láttam belőle. Éjjel egykor ébredtem, de már nem tudtam visszaaludni. Helyesebben úgy véltem, éjjel egy van, de amint felkeltem, rájöttem, elnéztem az órát, már reggel hét volt. Két döbbenetes álmom volt, élénkek és brutálisak.
Olyanok, amilyeneket talán életemben sem álmodtam.

Az egyik szerint a Keletiben történt egy vasúti baleset, Galiba kutyánk vonyított a mentők szirénájával, a tűzoltó laktanya pedig a Kun utcai rendelőnkkel szemben volt és onnan is minden kocsi kivonult, hát én is leballagtam, megnézni, mi történt. Sok törmelék közepette tartálykocsik izzottak és katasztrófavédelmisek szerencsétlenkedtek körülöttük. Tudnivaló, hogy Galibával sokat jártunk mentőkutya képzésre, így meg tudtam ítélni a szakszerűséget. A toporgást arra vezettem vizza, hogy a szakemberek féltek, bármikor berobbanhat az egész szerelvény. Igaz, akkor meg mindegy, milyen messze állnak tőle, mert szinte atombombányi rejtőzködő erő szabadul fel. Bementem tehát a rendelőbe, kértem Zelkát, induljunk gyorsan kocsival haza Hidegkútra, csakhogy akkor már bekövetkezett a hatalmas robbanás és Lili lányunk elrejtőzött valahová, nem találtuk, így kénytelenek voltunk maradni. Leeresztettük a redőnyöket, azután vártunk a sorsunkra.

A másik álmom szerint fegyveresek osontak a Kun utcai rendelő előtt, s intettek, hogy tűnjünk el. Mint egy filmben a néző, úgy tudtam, hogy az albán követséget akarják szétlőni. Odabenn ugyanis Sztálint és a hozzá hasonlókat dicsőítik. Az egyik fegyveres meg is mutatta géppuskáját és lőni kezdett vele a Köztársaság tér felé, ahol szerinte az albánok, Sztálin és a hozzá hasonlók rejtőzködnek a pártházban és az Erkel Színház elhagyott épületében.

Döbbenten meséltem Zelkának az álmot, annyira rendkívüli volt annyira nem illett szokásos álmaim sorába. Kíváncsian kutattuk, mi idézhette elő. Az üvegcsén ez állt: Közönséges párlófű. Keresni kezdtük a könyvben, mi is ez, de nem találtuk. Végül a latin neve alapján azonosítottuk: Agrimonia eupatoria, azaz Apróbojtorján. "Az őszinteség virága". Felfelé gyönyörű sárga szirmait mutatja, ám az elvirágzott alsó részen kellemetlenül ragacsos tüskés gubicsok lesnek arra, hogy ránk ragadjanak. A kellemes felszín alatt negatív érzések, a derűs álarc mögött gondterheltség és nyugtalanság rejtőzködnek.

Nagy nehezen összeállt a kép. Délután egy asszonnyal dolgoztam, aki szép és derűs, egészen kinyílt, mióta elhagyta a férje. Szakmai sikereket ért el, amikor pedig a férjéről kérdezgették, olyan könnyedén válaszolgatott, hogy inkább a kérdezők jöttek zavarba. Álmai azonban arról tanúskodtak, mély megélhetési szorongások gyötrik. És az én két álmom jellegzetesen olyan volt, amiket ő szokott álmodni.

Az történt tehát, hogy az Apróbojtorján előidézett bennem egy lelki állapotot, mégpedig azt, amiben ez az asszony volt, amikor terápián nálam járt. Erre hangolódtam, ezért jöttek elő az ő tudattalan tartalmai.

Baktay Miklós