Azt észleltük, hogy Bach doktor eredeti elképzeléseit, amelyekben egy széles körben használatos gyógymódról van szó, kevesen ismerik. Márpedig Bach doktor módszerének használatával bárki elkészítheti azokat az esszenciákat, amelyek sok ember számára gyógyulást hozhatnak. Ezért elhatároztuk, hogy felvállalt jótékonysági küldetésként végigjárjuk Bach doktor 36 növényét, elkészítjük a 38 eszenciát. Aki velünk tart, kedvére ingyenesen vihet is belőle.
Maga Edward Bach doktor ezt írja:
„Nincs szükség tudományra, nincs szükség tudásra azokon az egyszerű módszereken kívül, amiket itt leírok. E módszerek isteni ajándékából azok részesülnek leginkább, akik olyan tisztán és egyszerűen követik őket, amilyen tiszták és egyszerűek azok maguk is. Nem kell ide tudomány, nem kellenek ide elméletek, mert a Természetben minden egyszerű.
A gyógyítás eme rendszerét isteni adománynak tekintem. Azt mutatja, hogy félelmeink, gondjaink, szorongásaink és egyéb hasonló dolgok nyitják meg az ösvényt, amelyen át a betegség belénk hatolhat. Ezek szerint tehát ha kezeljük félelmeinket, gondjainkat, aggodalmainkat és a többit, akkor azon túl, hogy megszabadítanak betegségünktől, a Teremtő kegyelméből adományozott növények elveszik félelmeinket és aggodalmainkat, boldogabbá és derűsebbé is tesznek minket.”
Bach doktor minden szükséges ismeretet megadott ahhoz, hogy bárki bárhol készíthessen magának eszenciát. Küldetésnek érezte tudását, felelősnek érezte magát módszere népszerűsítéséért, ezért a patikáknak ingyen adta az alapeszenciát, hogy olcsón adhassák tovább a gyógyszert.
Bach virágterapeutának az vallhatja magát, aki Edward Bach doktor írásainak alaki és anyagi elveit elfogadja, vagyis aki elfogadja egyfelől azon nézetet, hogy a Bach virágterápiának egyedüli alapja a minden emberi tételtől, tekintélytől és tudománytól függetlenül magyarázandó eredeti Bach virágterápiás írás, másfelől a növények vizsgálatából saját tapasztalat által nyert tudás, vagyis azon nézetet, hogy Edward Bach doktor virágterápiája közvetítés és minden érdemünk nélkül, ingyen, Bach felismeréseiből és a természet erőitől származik. Ez volt Bach végső szándéka, ezért hagyta rendszerét a lehető legegyszerűbb állapotban az utókorra, ezért égette el a kétségeit és részeredményeit rögzítő írásait. Így akarta megakadályozni, hogy az egyes hitcikkeknek, különösen a hatás mibenlétére vonatkozóknak, különbözőképpen való magyarázása folytán a módszer követői között szakadás jöjjön létre, anyagi, hatalmi és tekintély szempontok, ideológiák és babonák miatt a Bach virágterápia keblében kisebb felekezetek és pártok keletkezzenek.
A Bach virágterápiás esszenciák elfogadásának egyetlen kritériumát ismerjük el: a bizonyított hatást.
Szívügyünk a Bach virágterápiás eszenciák hatásának és előállításának széles körű megismertetése.
Olyan találkozókat szervezünk, amelyek lehetővé teszik az ismerkedést a növényekkel, élőhelyükkel, lényükkel. Magánál a növénynél találkozunk, együtt készítjük el az eszenciát, amikből a résztvevők saját céljaikra vihetnek is magukkal.
Mialatt az eszenciát készítjük, jut idő megbeszélni, mit írt róla Bach doktor, szólhatunk saját tapasztalatokról, mesélhetünk élményekről.
Tarts velünk!
Szeretettel várunk:
Baktay Zelka, Szabó Ágnes és Baktay Miklós
|